Adjuk vissza a sportolás és a játék örömét gyerekeinknek!
Bizonyára mindannyian láttunk már aranyásót! És biztos vagyok benne, hogy nem csak filmen, hanem élőben, munka közben is.
![arany.jpg](https://m.blog.hu/sp/sportnavigator/arany.jpg)
Míg az aranyat keresik, hatalmas mennyiségű más anyagot mozgatnak meg és rostálnak át, de csak is azzal foglalkoznak, ami fontos számukra. És jól teszik, mert ez a dolguk. És mi lesz azzal az anyagmennyiséggel, ami nem arany? Az az irdatlan mennyiségű anyag, ami átmegy a kezük között, és nem arany, az megy le a lefolyóba, vagy a meddőhányón végzi.
A magyar (utánpótlás)sportban is vannak aranyásók!
Sőt azt mondhatjuk, hogy szinte csak aranyásók vannak. Minden edző, a maga szintjén, de a tudásának legjobbját akarja nyújtani. Szisztematikusan, kőkeményen dolgoznak, hóban-fagyban, esőben-napsütésben egy dologra koncentrálnak, keresik a magyar sport számára aranyat érő gyerekeket.
És jól teszik, mert ez a dolguk ebben a rendszerben.
![](https://scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/t31.0-8/p851x315/13320927_1164516966901317_5853181605201692269_o.jpg)
De az irdatlan mennyiségű anyag, ami nem ér aranyat, az többségében megy a sport meddőhányójára!
Azok a gyerekek, akik nem lesznek kiemelkedőek a választott sportágukban, előbb utóbb csalódással, keserűséggel, 12-14-16 éves korukban (vagy későbbi utánpótlás korban) abbahagyják a versenyzést és hosszú időre, esetleg örökre abbahagyják a sportolást, kiesnek a sportrendszerből.
Számukra már nem opció a sportágválasztás, hiszen hosszú évekig, akár egy évtizedig egy eredmény orientált sportágban versenyeztek és új készségeket, képességeket ebben a korban más sportágban sokkal nehezebb megtanulni.
![discouraged-athlete.jpg](https://m.blog.hu/sp/sportnavigator/discouraged-athlete.jpg)
Magyarországon a sportban a monosport szemlélet az egyeduralkodó.
Monosport szemléletről és képzésről beszélünk, amikor egy teljes évi képzés során egy darab sportágat tanul és ismétel minél jobb eredmények elérése céljából a sportoló, eredményfókusszal és a cél végső győzelem. Az edzők, szülők, finanszírozók (magyar állam) és a közvélemény által jogosan elvárt eredménykényszer van.
A Sport Navigátor Multisport program célja a multisport szemlélet meghonosítása Magyarországon.
- A szemlélet több sportág párhuzamos, egy képzési évben történő megismertetését jelenti a 6-12 éves korosztályban.
- A fejlesztési programban nagy szerepe van a szociális kompetenciák (soft skillek) fejlesztésének (pl.: kreativitás, együttműködés, problémamegoldás, kommunikáció, bizalom).
- Nem a versenyzés és a győzelem az elsődleges cél, hanem a sokoldalú fejlesztés és az élmény szerzés az által, hogy folyamatosan és egyre több sportágban ügyesedik a gyerek
- A képzés során a sikert, vagy élmény nagy részben a képességek megszerzése adja.
- Sportágválasztási szempontból:
![](https://scontent.ftsr1-1.fna.fbcdn.net/t31.0-8/p720x720/13305068_1164531380233209_2980062575485590305_o.png)
Multisport a világban
Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szülők, edzők kezdik felismerni a multisport képzés előnyeit, pozitív hatásait. Az Egyesült Államokban például 60 millió 6-18 éves korú gyerek sportol, 44 millió 1-nél több sportágat űz.
Kutatások, tanulmányok és eredmények igazolják a multisport képzés hasznát, ezekből pár
- A korai kiválasztású sportágak kivételével (úszás, gimnasztika-torna, műkorcsolya) a sportági változatosság/több sportág megismertetése kifejezetten ajánlott a korai szakaszban (6-8-10 éves kor).
- Azok a gyerekek, akik korai életszakaszban specializálódnak egyetlen sportágra, azok lesznek, akik a leghamarabb felhagynak a sportolással, és nagyobb arányban lesznek inaktívak felnőtt korban.
- 2013-ban a Journal of Sports Science and Medicine (JSSM) megjelentetett egy tanulmányt a fiatalkori sport specializáció témában. A tanulmány megállapította, hogy azok közül a fiatalok közül, akik 11, 13 és 15 évesen 3-féle sportban is versenyeztek, sokkal inkább váltak a későbbiekben a “választott/kedvenc” (mono)sportáguk elit sportolójává, mint akik 11-15 éves a korban csak egy sportra specializálódtak.
- 15 éves kor alatt az egész éves, 1 sportágra specializált képzés sokkal nagyobb fejlődési kockázatot jelent, mint hasznot. Pozitív fizikai, lelki és társas kompetencia fejlődés akkor történik, amikor a fiatalok multisport képzésben vesznek rész gyerek- és serdülőkorban.
- A Loyola University Chicago tanulmánya szerint a korai sport specializáció az egyik legerősebb indikátora a sportsérüléseknek. 70-93%-kal valószínűbb, hogy sérülést szenved az a sportoló, aki 1 sportra specializálódott, mint aki több sportágat űz.
Motiváció: - Akkor lesz a legnagyobb a gyereknek a motivációja, hogy kiváló eredményeket érjen el egy sportágban, ha többféle sportágban szerezhetett tapasztalatokat és ezek alapján választhatott, hogy melyik sportban akar specializálódni (elköteleződni) serdülő korban.
- Egy 30.000 fős kutatási minta alapján a 10-18 éves gyerekek motivációja nem egyértelműen a győzelemre irányul. Az elsődleges motiváció, hogy a sportolás “jó móka” (have fun) és hogy hétről-hétre ügyesedjenek. Ugyan fontos a versengés élménye, és hogy egy csapat tagjai legyenek, viszont a győzelem csak a 8-10. helyen szerepel, mint motiváció.
- A gyerekek döntő többsége inkább játszana egy vesztes csapat kezdőcsapatában, mint ülne egy nyertes csapat kispadján.
- A gyerekek sportrendszerből való kihullásának legfőbb okai között van a sportági eredménykényszer, a “jó móka” megszűnése és a szülői nyomás a nagyobb teljesítmény elérése érdekében.
Képesség átvitel (skill transfer): - Az egyidejű, különböző sportági edzések sokkal hatékonyabbak lehetnek az emelt szintű készségek fejlesztésében a serdülőkorban.
- Egy 2012-es kutatás alapján azok a fiatal férfi sportolók, akik multisport képzésben vettek részt, azok fizikailag erősebbek, robbanékonyabbak voltak, jobb mozgáskoordinációval rendelkeztek, gyorsabbak voltak, mint azon társaik, akik egy (mono)sportágra specializálódtak.
- Több sportágban való részvétel hosszabb sport karriert, nagyobb magabiztosságot és motiváltságot, jobb mozgás koordinációt és mozgás tanulási képességet eredményez, ezen felül ezeknek a képességeknek a könnyebb átvitelét más sportágakra.
- Egy 2012-es kutatás kimutatta, hogy a főiskolai sportolók 88%-a gyerekként több sportágat is kipróbáltak.
- A világon legnézettebb sportág, az NFL (profi amerikai futball-liga) draftján (újonc kiválasztás) 2015-ben a 256 kiválasztott sportolóból 224 (87,5 %) többféle (multi)sportot űzött középiskolás korában.
- 2-5 évesek (kisgyermek): limitált alap ügyesség és alacsony egyensúly jellemző. Javasolt: futás, úszás, dobás, elkapás.
- 6-9 évesek (kisiskolások): reakció idő nő, a testtartás és egyensúly automatikusabbá válik. Javasolt sportágak: futás, úszás, sí, labdarúgás alapok, baseball, tenisz, gimnasztika, küzdősportok-eséstechnika.
- 10-12 évesek: komplex motoros készséget/ügyességet megkívánó (csapat)sportok javasoltak: labdarúgás, baseball-softball, hoki - floorball, röplabda.
Négy különböző aspektust érdemes figyelembe venni, amikor specializálódik és (mono)sportágat választ a gyermek a multisport képzést követő szakaszban:
- adott sportághoz kapcsolódó készségek
- sportági ismeret
- motiváció
- szocializáció
![9.png](https://m.blog.hu/sp/sportnavigator/9.png)
- NATIONAL ASSOCIATON FOR SPORT AND PHYSICAL EDUCATION
- ABBOTT, A., COLLINS, D., SOWERBY, K. & MARTINDALE, R. (2007). DEVELOPING THE POTENTIAL OF YOUNG PEOPLE IN SPORT: A REPORT FOR SPORTSCOTLAND BY THE UNIVERSITY OF EDINBURGH, SPORTSCOTLAND: EDINBURGH.
- FRANSEN, J., PION, J., VANDENDRIESSCHE, J., VANDORPE, B., VAEYENS, R., LENOIR, M., & PHILIPPAERTS, RM. (2012). DIFFERENCES IN PHYSICAL FITNESS AND GROSS MOTOR COORDINATION IN BOYS AGED 6‐12 YEARS SPECIALIZING IN ONE VERSUS SAMPLING MORE THAN ONE SPORT. JOURNAL OF SPORT SCIENCES, 30, 379‐386.
- AYANTHI, N., PINKHAM, C., & LUKE, A. (2011). THE RISKS OF SPORTS SPECIALIZATION AND RAPID GROWTH IN YOUNG ATHLETES. 2011 ANNUAL MEETING OF THE AMERICAN MEDICAL SOCIETY FOR SPORTS MEDICINE. APRIL 30TH-MAY4TH, SALT LAKE CITY, UTAH.
- AMERICAN MEDICAL SOCIETY FOR SPORTS MEDICINE (2013, APRIL 23). EFFECTIVENESS OF EARLY SPORT SPECIALIZATION LIMITED IN MOST SPORT
- CARLSON, R. C. (1988). THE SOCIALIZATION OF ELITE TENNIS PLAYERS IN SWEDEN: AN ANALYSIS OF THE PLAYERS’ BACKGROUNDS AND DEVELOPMENT, SOCIOLOGY OF SPORT JOURNAL, 5, 241‐256;
- CÔTÉ, J., LIDOR, R., & HACKFORT, D. (2009). ISSP POSITION STAND: TO SAMPLE OR TO SPECIALIZE? SEVEN POSTULATES ABOUT YOUTH SPORT ACTIVITIES THAT LEAD TO CONTINUED PARTICIPATION AND ELITE PERFORMANCE. INTERNATIONAL JOURNAL OF SPORT AND EXERCISE PSYCHOLOGY, 9, 7‐17.
- RUSSELL, W.D., & LIMLE, A.N. (2013). THE RELATIONSHIP BETWEEN YOUTH SPORT SPECIALIZATION AND INVOLVEMENT IN SPORT AND PHYSICAL ACTIVITY IN YOUNG ADULTHOOD. JOURNAL OF SPORT BEHAVIOR, 36, 82‐98.
- WEIRSMA, L.D. (2000). RISKS AND BENEFITS OF YOUTH SPORT SPECIALIZATION: PERSPECTIVES AND RECOMMENDATIONS. PEDIATRIC EXERCISE SCIENCE, 12, 13-22.
- AICINENA S. YOUTH SPORT READINESS: A PREDICTIVE MODEL FOR SUCCESS.
- MARTHA EWING AND VERN SEEFELDT (1990), MICHIGAN STATE UNIVERSITY, AMERICAN YOUTH AND SPORT PARTICIPATION, ATHLETIC FOOTWEAR ASSOCIATION.
- CHANGING THE GAME: JOHN O'SULLIVAN
- SÁNCHEZ-‐MIGUEL, LEO, SÁNCHEZ-‐OLIVA, AMADO, & GARCÍA-‐CALVO, (2013): THE IMPORTANCE OF PARENTS' BEHAVIOR IN THEIR CHILDREN'S ENJOYMENT AND AMOTIVATION IN SPORTS.