Sokszor találkozhatunk ebben a korosztályban azzal a problémával, hogy két edzés között, vagy éppen edzés közben olyan érzelmi hatások érik a gyerekeket, amit nekünk, ifjúsággal foglalkozó szakembereknek (nevelő, pedagógus, edző, stb.) orvosolnunk kell. A korosztály sajátossága, hogy egy kedvenc háziállat megetetése, egy rossz osztályzat, egy osztálytárssal/pedagógussal/szülővel történő konfliktus meghatározhatja az edzésre érkező gyerek napját és negatív irányba befolyásolhatja.

A Sport Navigátor edzésein találkoztunk már olyan traumát okozó esettel, hogy a pedagógus kolléga nem engedte le edzésre a gyerkőcöt, mert állítólag nem fejezte be 100%-osan a kiírt körmölési penzumot. Volt arra is példa, hogy az edzés közepén egy gyakorlat közben a másodikos kissrác bejelentette, hogy nincs kedve edzeni, mert haza kell mennie, megetetni a kisnyulát. De láttunk már olyat is, hogy a napi szellemi és fizikai pörgés és teljesítménykényszer után minimális energiával és koncentrációval tudott részt venni a délutáni edzésen az ifjú sportoló.

Milyen feladatunk és felelősségünk van, mint tréner/edző ezeknek a problémáknak a feloldásában?

A képzett tréner tudatában van annak, hogy nem elég tökéletes fizikai állapotot biztosítani a jövő tömeg-, vagy profi sportolójának, nem elég megteremteni a biztonságos fizikai környezetet az egyes gyakorlatoknál, hanem igenis fontos a gyerekek mentális állapotának ápolása, fejlesztése is.

Érzelmi támogatást a szituáció válogatja, de egy bármikor használható alap eszköztárat érdemes elsajátítani edzőknek és egyéb gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, ha már tudatában vagyunk a problémának.

• Legyünk asszertívak és reagáljunk!

Jelezzük, hogy megértettük a problémáját és ez valóban fontos, viszont fontos a fókusz is! Tisztázzuk, hogy megoldani ezt mi ebben a pillanatban nem tudjuk (és valóban, mert vár ránk még 6-10-25 gyerek, akiknek teljes sportélményt kell nyújtanunk és az idő mindig kevés), de az edzés alatt és/vagy követően az adott probléma megoldására lesz lehetőség és mi megtesszük, ami tőlünk telik. Egyeztetünk például a magolást szorgalmazó kollégával, vagy jelezzük az anyukának, hogy a legrövidebb utat üsse be az éhes nyuszi miatt a GPS-be, vagy az edzésen több rekreációs gyakorlatot végzünk. Mindenképpen olyat ígérjünk, amit be is tudunk tartani!

• Ér passzolni!

Átvitt értelemben természetesen. A legrosszabb, ha olyanba kényszerítjük a gyereket, ami további frusztrációt, félelemérzést, kudarc élményt okozhat, csak azért, hogy meglegyen a létszámunk és a penzumunk az edzésen. Már 6-7 éves korban egy egyszerűen felvázolt alternatíva közül már fog tudni választani a gyerek, természetesen akkor, ha mindkét esetben elkerülhető a szégyenérzet. Természetesen az a feladatunk, hogy olyan választást kínáljunk, amiben esélye van annak, hogy win-win szituáció alakul ki a gyermek számára, de a mi céljaink (értsd: edzésen való aktív részvétel biztonságos környezetben) is teljesülnek.

• Adaptáljuk aktuális elvárásainkat a szituációhoz!

Nem biztos, hogy aznap kell a legjobbját futnia a Cooper teszten, a legtávolabbról betalálnia a kosárba, vagy a legaktívabbnak lennie a közös játékban. Engedjük meg, hogy a frusztrációt kiváltó szituáció miatt kevésbé érezze magát jól aznap, mert hamis kép, hogy a társadalom számára csak az elfogadható, ha mindig mosolygunk. Amennyiben a gyerek partner a foglalkozáson való részvételben, motiváljuk és ismerjük el a részsikereket. Sokkal jobb szájízzel fog jönni a következő alkalommal.

• Legyünk türelmesek!

Általában ebben a 6-10 éves korosztályban egy fizikailag és/vagy mentálisan fáradt, frusztrált gyerek inkább rátesz egy lapáttal és mindent megtesz, hogy próbára tegye a vele foglalkozó felnőtt türelmét. Gyakorló és képzett edzőként tisztában kell lennünk, hogy számunkra is ugyanolyan fontos a kiegyensúlyozott fizikai és mentális állapot, mint a gyerekeknél.